At the Table
Solo exhibition of Orsolya Barabassy
Asztalportrék – Jelenlét alakok nélkül
A kiállítás Barabassy Orsolya festmény- és rajzsorozatát mutatja be, amely egy központi kérdést jár körül: hogyan és miért "alakulhat át" egy megterített asztal képe - mint síkban ábrázolt csendélet – egy asztalportrévá? Másként fogalmazva: miért beszélhetünk a csendélet portretizálásáról?
Első pillantásra a festmények csendéletnek tűnnek – felülről nézett asztalok, tányérokkal, ételekkel és mindennapi tárgyakkal terítve. Ezek a kompozíciók azonban nem csupán tárgyak elrendezései. Sokkal inkább kapcsolatokat és gesztusokat, hagyományokat, mindennapi- vagy alkalmi rítusokat, valamint az emberi jelenlét nyomait teszik láthatóvá. Maguk az alakok hiányoznak, de jelenlétük megmarad a tárgyakban, az asztal szerkezetében és a kép által rögzített pillanatban.
Minden mű egy konkrét történéshez kapcsolódik, s egy konkrét helyzetről mesél: családi összejövetel, ünneplés, magányos étkezés, emlék, vagy akár egy online találkozás során felvillanó vizuális impulzus. A képek azonban nem magát az eseményt jelenítik meg, hanem annak feltételeit rögzítik, azt az állapotot, amely az emberi interakció pillanata előtt áll fenn. Az asztal így az átalakulás helyszínévé válik: olyan térként jelenik meg, ahol a látható és a láthatatlan keresztezi egymást.
A kiállítás négy szinten bontakozik ki, amelyek a megterített asztal észlelésének és értelmezésének különböző szakaszait jelenítik meg.
A földszinten a látogató a kiinduló kérdéssel találkozik: mi az a megterített asztal, és kihez, kikhez tartozik? Itt személyes és spekulatív művek jelennek meg egymás mellett, a megélt tapasztalatokból kiinduló képek, valamint valós vagy konstruált források által inspirált alkotások. A megterített asztal képlékeny értelmezési keretként jelenik meg – egyszerre intim és absztrakt, valós és képzeletbeli.
Az első emeleten a hangsúly a kapcsolatokra és az emlékezetre helyeződik. A családi élethez, az ünnepléshez és a közös élményekhez kapcsolódó asztalok mellett olyan művek kerülnek bemutatásra, amelyek a magány tapasztalatát vizsgálják. E képek együttese rávilágít arra, hogy az együttlét és a magány nem ellentétes, hanem egymást feltételező állapotok. A megterített asztal itt az emberi kapcsolatok teljes érzelmi spektrumának portréjává válik.
A második emeleten a jelenlét, mint egy időpillanat lenyomata kerül előtérbe. Az itt látható művek a távollétet, a távolságot és az időbeli eltolódást hangsúlyozzák – olyan helyzeteket, amelyeket az emlékezet, a történelem vagy a külső megfigyelés alakít. A megterített asztal immár nem az adott esemény lehetőségét mutatja be, hanem annak visszhangját.
A harmadik emeleten a kiállítás visszatér a mindennapi élethez: a kávézás, a reggelizés, avagy az informális összejövetelek pillanatai jelennek meg. Ekkorra a néző észlelése megváltozik: ami korábban hétköznapi helyzetnek tűnt, most strukturáltnak, jelentéssel telítettnek és emberi jelenléttel áthatottnak mutatkozik. Az asztalt nem semleges háttérként értelmezzük, hanem olyan színpadként, ahol a kapcsolatok folyamatosan alakulnak, szünetelnek és emlékezetbe vésődnek.
A térszerkezet részeként minden szinten megjelenik egy-egy fizikai asztalinstalláció is. Ezek az asztalok a festmények háromdimenziós kiterjesztéseként működnek. Értelemszerűen nem díszítőelemek, hanem olyan értelmezési pontok, amelyek lehetővé teszik a nézől számára, hogy belépjenek a képi világba.
Az elrendezések – az egyszemélyes terítéktől a nagyobb, formálisan komponált asztalokig és a kávéházi környezetig – visszhangozzák a művek vizuális nyelvét, miközben finom variációkat vezetnek be a jelenlét, a távollét és a várakozás dimenzióiban.
Az asztalokon rövid szöveges kártyák jelennek meg, amelyek a látogatókat értelmezésre hívják. A kártyák kérdéseket vetnek fel: Ki hiányzik? Mire emlékszik egy asztal? Mi történik majd összejövetelen? A kiállítás így nyitott értelmezési teret hoz létre.
A kiállításhoz készült animációs film tovább fejleszti ezt a narratívát azáltal, hogy az egyes műveket folyamatos vizuális sorozattá kapcsolja össze. A részletek és a kompozíció, a jelenlét és a távollét között mozogva a film megerősíti a központi gondolatot: a megterített asztal, még a maga statikus mozdulatlanságban sem lezárt állapot, hanem egy nyitott, folyamatosan értelmezhető helyzet!
Összességében az "Asztalnál – Ízek és színek, s a közös idő" című kiállítás a csendélet fogalmának kiterjesztését javasolja. Barabassy munkáiban a megterített asztal már túllépett a tárgyak semleges és sematikus elrendezésén, komplex vizuális struktúrává válik, amely képes felidézni és előre vetíteni az emlékeket, a rítusokból fakadó identitást, valamint a hiányzó, mégis érzékelhető emberi jelenlétet.
A megterített asztal portrévá válik – nem egy arc, hanem egy pillanat, egy kapcsolat, egy közös állapota jelenik meg benne, s válik gondolatainkban felismerhetővé.
